Két üzlettárs bizalmi vagyonkezelésbe helyezi a társasági üzletrészét, és egyikük látja el a Vagyonkezelői feladatokat, a másik pedig csak Protektorként vesz részt a stratégiai jellegű döntésekben.

Ez a feladatmegosztás megfelel az üzleti megállapodásuknak (korábbi szindikátusi szerződés), ahol az egyik fél a társaság napi ügymenetéért felel, míg a másik inkább befektető szerepet tölt be.

A felértékeléssel piaci értékén vagyonkezelésbe adott társaság után az induló tőkéből és hozamokból való részesedést szintén igényeiknek megfelelően szabályozták.

A társaság sikeresen működik és évente adómentesen osztalékot fizet a Kezelt Vagyonnak, amelyből új gépjárműveket vásároltak személyes használatra, illetve tartós befektetési számlán további hozamokat termel.

Hat év után végül értékesítették a társaságot a vagyonrendelési értékhez képest árfolyamnyereség nélkül. Ezért úgy döntöttek, hogy az induló tőkét és a tartós befektetések hozamait kifizetik maguknak, mint Kedvezményezettnek. Ezek után nem keletkezett adófizetési kötelezettségük.

A Kezelt Vagyonban maradó hozamokból pedig egy új vállalkozást indítottak, illetve továbbra is megtartották tartós befektetéseiket. Természetesen a gépjárműveket is ideje volt lecserélni egy újabb és kényelmesebb modellre.

Az érintett üzlettársak alapíthattak volna egy-egy klasszikus (passzív) személyes holding társaságot is, ami viszont hasonló működés mellett sem ad lehetőséget a magánszemély tulajdonosoknak a társaság piaci értékre történő felértékelésére. De a kedvezőbb adószabályokon kívül - a társasági szabályokhoz és egyéb jogi megállapodásokhoz képest - egy sokkal rugalmasabb, egyszerűbb, hatékonyabb és olcsóbb megoldást jelentett a bizalmi vagyonkezelés alapítása.

Sajnos a családi vállalkozás alapítója nem rendelkezett bizalmi vagyonkezeléssel. Váratlan halálakor a céget három gyermeke örökölte, akik közül egy kiskorú, egy pedig külföldön élt. Az örökösök nem ismerték igazából a családi vállalkozás működését, illetve nem voltak tisztában a hagyatékba tartozó vagyontárgyak helyével, értékével sem.

Az összesen négy országban és két évnél is tovább elhúzódó hagyatéki eljárásban kiderült, hogy az örökhagyónak a hazai vállalkozás mellett volt befekektetése Svájcban, ingatlanja Dél-Franciaországban és egy Gibraltárban lajstromozott hajója.

Természetesen a családi vállalkozás ügyvezetését is egyszemélyben az örökhagyó látta el. Sikerült ugyan kirendelni hagyatéki ügygondnokot, aki ideiglenesen új ügyvezetőt nevezett ki, de a leendő örökösökkel szembeni érdekellentét miatti feszült helyzetben a társaság anyagi helyzete megromlott.

Nem egyedüli eset, hogy a családi ház, nyaraló, kocsik, de még a telefon előfizetések is a cég nevén voltak. Végül az örökösök a vagyonelemek értékesítése mellett döntöttek, és a vételárat osztalékként kifizették, illetve befizették utána a személyi jövedelemadót és - mivel az örökösöknek más jövedelme nem volt - még a Szocho-t is.

Az örökösök - a kéretlen tanácsokra hallgatva - a hagyatéki eljárában törekedtek az örökölt vagyontárgyakat a legalacsonyabb értéken szerepeltetni, hogy ne kelljen megfizetni a 0,5 - 0,1 % közjegyzői díjat.

‍Viszont a hagyaték átadása után az örökösök a családi vállalkozás értékesítése mellett döntöttek. Csak ekkor szembesültek azzal, hogy az értékesítésen elért árfolyamnyereség után viszont 15 % személyi jövedelemadót (és ismételten Szocho-t is) kell fizetniük.

Mindez elkerülhető lett volna bizalmi vagyonkezelési szerződéssel.

Az utóbbi években elterjedt egy olyan rossz gyakorlat bizalmi vagyonkezelések alapításakor, hogy nem magát a gazdasági társaságot helyezték a Kezelt Vagyonba, hanem a magánszemély tulajdonos csak a társasággal szembeni osztalékkövetelését adta vagyonkezelésbe.

Ezzel azt kívánta elérni, hogy az osztalékot a társasági adó alany Kezelt Vagyon kapja meg, amit utána személyi jövedelemadó fizetése nélkül lehetett volna kifizetni a Kedvezményezetteknek. Mivel felértékelés sem történt, ezért gyakorlatilag másnap.

Különösebb adózási vagy jogi szakértelem nélkül is megállapítható, hogy ez ebben a formában egyszerű adóelkerülés. De a tanácsadók biztosították az érintett ügyfeleket arról, hogy jogértelmezésük szerint ez a módszer teljesen legális.

Ezt az értelemezést - egy valóban rosszul megfogalmazott és azóta már módosított - rendelkezésre alapították, amely szerint a vagyonrendelés nem minősül a “rendelkezési jog gyakorlásának”.

Azért aki foglalkozott már korábban adózással, vagy elolvasta a törvény indoklását is, és esetleg tudja, hogy a szószerinti értelmezés nem az egyetlen jogértelmezési módszer, az biztosan tudhatta, hogy az osztalékkövetelésről való rendelkezés adózási pont a személyi jövedelemadózásban.

Természetesen ezek a tanácsadók biztathatják az ügyfeleket azzal, hogy egy esetleges perben még kiderülhet, hogy nekik volt igazuk volt.

Ehelyett érdemesebb valóban szakértők segítségét igénybe venni bizalmi vagyonkezelés alapításakor. A jelenlegi szabályok így is elég kedvezőek, nem kell további esetleges (adó)előnyök kihasználására felhasználni a bizalmi vagyonkezelést.